2012. április 19., csütörtök

Napló, 2012. április 19.


Hát nem sikerült. Ismét hajnalban kukorékoltunk, és persze éhesek voltunk. Szerencsére tegnap már volt eszünk, és vettünk egy kis túlélő kaját reggelre, hogy ne haljunk éhen míg át tudunk menni a már kipróbált pékséghez egy finom piera és capuchinora.
Mára nem terveztünk városnézést. Sok elintézni valónk volt, pl repjegyet venni, az ingyenes kocsinak utánanézni, stb. Arról még nem is írtam, hogy itt annak ellenére, hogy milyen fejlett a társadalom, kőkorszaki internet van. Egyrészt drága, másrészt lassú, harmadrészt pedig adatforgalom alapon kell megvenni. A hosteles wifinél jobb megoldásnak látszott beülni egy internet kávézóba, ahol legalább gyors volt a net, és valamivel olcsóbb is.  Ja, és időre ment, nem adatforgalomra. Itt el is intéztünk jópár dolgot. Találtunk is egy jó autóátszállítási lehetőséget, Aaucklandből Christchurchbe ingyenes kompjeggyel a kocsira. Nagy lelkesedésünkben regisztráltunk is, de aztán mikor elnyertük rá kellett jönnünk, hogy nem passzol nagyon a tervünkhöz, mert Rotoruába addigra már megvolt a buszjegyünk, így lemondtuk.
A nagy intézkedési kör után elmentünk sétálni a városba. Nagy leárazások voltak a túraboltokban, 50-70%-os. Mivel a déli szigeten hideg van, jól jött némi meleg cucc. Ráadásul így, hogy ezzel a leárazással olcsóbb is mint otthon, pláne belelkesedtünk. Szatyrainkkal hazafelé baktatva benéztünk még a moziba, hátha játszanak valami jót, de a következő jó előadás 20:30-kor volt. Az nekünk meg már későn van, félő, hogy elalszunk rajta. Kár, hogy nem játszanak semmit hajnal 5-kor, abban jók lennénk :)
comments