Hajnal 5-kor ébredtünk. Fél 6-ig
még próbálkoztunk, hátha tudunk aludni, de nem sikerült. Ma úgy gondoltuk ideje
lenne átgondolni, hogy mit is csináljunk Új-Zélandon. Ezért Tibi felvázolta a
lehetőségeket, mi merre van, én meg nekiláttam tervezgetni, és kiválogatni mit
is szeretnék mindenképp megnézni és csinálni.
Mikor már emberinek láttuk az
időt egy reggelihez, kerestünk egy jó kis pékséget, ahol betoltunk 4 pie-t
ketten, meg hozzá egy finom capuchinot. Ilyen finomat nem ittam mióta utazunk,
pedig előző állomásaink szinte mind híresek a jó kávéról.
Aztán a kis kitérő után
folytattam a tervezgetést, míg Tibi olvasta a rég várt könyvet. Össze is állt
délelőtt a kép merre menjünk. Mindenképp szerettem volna, hogy csináljunk egy
többnapos túrát, de az hogy melyiket, abban Tibire bíztam a választást. Van egy
nagyon híres túra, a Milford Trek, amire a szezonban (októbertől áprilisig) csak
foglalással lehet menni és ráadásul fizetős is. No de nem is csak ez a gond, hanem
az is, hogy mivel csak naponta 40 embert engednek a túraútra szezonban, hogy
megőrizzék a terület épségét, egy évre előre be van foglalva minden időpont. De
Tibi utána járt, és kiderült, hogy pont április 30-án van vége a szezonnak, ami
azt jelenti, hogy május 1-től foglalás nélkül lehet menni. Mivel ez egy remek
időzítésnek tűnt, hogy pont most vagyunk itt, úgy gondoltuk erre ráhajtunk.
Azaz ehhez igazítottuk az út többi részét, hogy május 1-gyel tudjunk menni
túrázni.
Abban is elég hamar
megállapodtunk, hogy szükségünk van mégegy napra itt Auclandben mielőtt
nekivágnánk az útnak, mert van elintézni valónk bőven. Így úgy indult a terv,
hogy holnap után indulunk Rotoruába, ahol gejzírt fogunk nézni. Onnan tovább
megyünk dél fele Wellingtonba a fővárosba. Onnan komppal jutunk át a déli
szigetre és ott mindenképp beiktatjuk Kaikurát, ahol delfinkkel lehet úszni.
Aztán meglátjuk melyik útvonalon, de tovább haladunk dél felé, és április 30-ra
meg kell érkeznünk Te Annauba, ahonnan indul a Milford Trek.
A közlekedési eszközök palettáján
szerepelt a busz, a stopp, esetleg kocsi bérlés. De közben Tibi előhívta régi
emlékeit, és talált egy oldalt, ahol autóbérlő társaságoknál lehet regisztrálni
arra, hogy visszaszállítsd a kocsijukat egyik városból a másikba, és közben
ingyen használhatod, csak a benzint kell fizetni. Erre rá is ugrottunk, és
figyeltük a lehetőségeket.
Közben meg kellett azt is
terveznünk, hogy Új-Zéland után hova tovább. Azt tudtuk, hogy egy
csendes-óceáni szigetre, de hogy melyikre, az még kérdés volt. A lengyel pár,
akikkel Argentinában találkoztunk, Vanuatut javasolták, írtak is róla néhány
infót. Az volt a terv, hogy 1 hónapra elmegyünk egy szigetre,és megpróbálunk
valami önkéntes melót szerezni. Eléggé hajlottunk Vanuatura, de aztán a végső
löket az volt, hogy a hostel recepciójánál összetalálkoztunk egy Rotary klubbos
kis csoporttal, akik Vanuatuból jöttek egy konferenciára. Velük el is
beszélgettünk egy kicsit, és megadtuk elérhetőségünket, ha esetleg tudnának
valami önkéntes munkát ajánlani.
Ezzel össze is állt a kép, már
csak intézkedni kell. De ezt majd holnap, ma inkább elmentünk egyet sétálni, és
megnézni a maori múzeumot.
Nagyon érdekes volt számomra.
Főleg az az érdekes, hogy ki vannak állítva hatalmas hajók (waka), használati
tárgyak, közösségi ház stb, és ezek nem egy régi kultúra elemei, hanem egy
élőé. Ma is vannak ilyen közösségi házak, és ma is összegyűlnek benne, a
hagyományok szerint köszönnek egymásnak (orrok összeérintése) stb. Jó, a
hajókat nem használják, ez igaz.
Ami még meglepő info volt, hogy
az angolok szerződést kötöttek anno a maorikkal, hogy minden föld a maoriké, és
minden bevándorlónak azt meg kell vennie a maori közösségtől, ha le akar
telepedni. A maorik néha mondják, hogy hát azért voltak csalafintaságok abban a
szerződésben, és különbözött a szöveg a fordításokban, no de kérem szépen
melyik néppel kötöttek szerződést a gyarmatosítók?
A maori kultúrán kívül a
természetet is bemutatták a múzeumban. Mikor a maorik megérkeztek 600 évvel
ezelőtt a szigetre, még találkoztak egy hatalmas madárral, a moával.
Ezek már kihaltak, így nem fog
szembe jönni az erdőben, ettől nem kell tartani. Ellenben van sok érdekes madár
még akik szembejöhetnek. Ilyen a kiwi, bár ez egy veszélyeztetett faj, így
kevés van belülük, ugyanis a betelepített oposszumok és társaik megeszik a
tojásaikat. A kiwiknek korábban sose kellett ezzel a problémával megküzdeniük,
így nem is tudnak védekezni ez ellen. Az embernek kell helyrehoznia azt amit
elrontott, ezért kiwi rezervátumokban próbálják felnevelni a kis kiwiket, majd
visszaengedni a szabadba.
Kb itt tartottunk amikor záróra
lett, úgyhogy ideje volt menni. A geológiai rész sajnos kimaradt, ahol azt is
ki lehetett volna próbálni, hogy milyen az, amikor földrengés van. Ugyanis
ebben az országban van bőven. Pár évvel ezelőtt a déli szigeten Christchurchben
volt egy nagy földrengés, ami teljesen padlóra küldte a várost. De szó szerint.
Visszafelé sétálva betekintést kaptunk Auckland sportéletébe is. A pályákon gyülekeztek a srácok a rögbihez, ment a hoki (nem jég) és a gördeszka is.
Megálltunk egy
sushisnál (nem kevés ilyen van itt) egy kis levesre és sushira, majd ismét megpróbáltunk
tovább fennmaradni, hátha most sikerül reggel így tovább aludnunk.
