2005-ben, mikor Új-Zélandra mentem egy másik közgázos sráccal, Gerivel készülődtünk. Geri a kiutazás elött azt mondta: Tibi, tudod mit szeretnék látni? Hogy egy orka kiúszik és elkap egy fókát. Persze Geri, ennek gyakorlatilag nulla az esélye - gondoltam én. Mint most megtudtam, valóban nulla lett volna az esélye Új-Zélandon. A világon az orkák egyetlen helyen úsznak ki a partra fókákért, itt a Valdes-félszigeten Argentínában. Ráadásul most április elején.
Azt azt hiszem mindeki tudja, hogy a csimpánzok okosak, és hogy a delfineknek sem kell szégyenkezniük. De ezt figyeljétek a orkákról (vagy más néven kardszárnyú delfinek vagy gyilkos bálnák): a világ oceánjait szelik, és így mindenütt fellelhetők, ahol kicsit hidegebb a víz. Norvégiában egymással kommunikálva terelik egy kisebb hengerbe a heringrajokat, az Antarktisz közelében egyszerre úszva vernek hullámokat és döntik fel a jégtáblákat, amiken fókák vannak. Az óceán közepén kilométerekre szólnak egymásnak, ha bálnát látnak, és akár több raj is együtt támadja meg bálnát, miközben megpróbálnak ráúszni a bálna orrlyukára és ezzel megfojtani. A különböző területen élő orkák annyira máshogy viselkednek, hogy a tudósok bajban vannak vele, hogy akkor ez most egy faj-e, vagy több. Na, ki az IQ bajnok akkor? Az orkák. A legeslegdurvább vadászási forma mind közül viszont kétség kívül a partraúszás. Aki nézett természetfilmet, az már biztos látta, ahogy megindul egy kardszárnyú delfin és egész testét nekipréseli egy homokpadnak és a végén elkap egy fókát. Brutális. Már az is brutális, amikor ragadozókat látunk elkapni egy védtelen kicsit, de ez egyszerűen lélegzet elállító. Megpróbálom összeszedni milyen érzések kavarognak az emberben a partraúszást figyelve: furcsa, gigászi, megpróbáltató, kegyetlen, késhegyen táncoló és végül törékeny. Megmagyarázom:
Furcsa, hisz ez mégis csak egy vizi állat és ahogy az ember nézi, egyszerűen arra gondol, hogy az orkának simán nem kéne a parton lennie, nem oda való! És hát valóban, nem egy egyszerű dolog ezt a trükköt elsajátítani. Az orka nőstényeknek évekbe kerül mire megtanítják a kicsinyeknek, mit is kell csinálni. A bizonyíték erre, hogy gyakran látni a félsziget homokos részén, ahol nincsennek fókák, hogy az anya mutatja a kicsinyeknek a technikát. A kicsinyek nekigyűrkőznek, de persze elsőre mégsem akarnak kimenni a vízből. Az anya így hát időnként hátulról löki meg a kicsiket, hogy kintebbre kerüljenek. Akár 15 év is lehet, mire megtanulják, és csak az idősebb példányok mernek teljese testükkel kiúszni a partra. A megfelelő kiúszási szöget is el kell sajátítást, hisz az orkák nem látnak előre, így kicsit srégen kell ráúszniuk a partra. Az is türelmes gyakorlást igényel, hogyan hajlítsa meg a hátát ahhoz, hogy vissza tudjon vergődnia vízbe. De miért is csinálják, ha ennyire nehéz? Ennek a nehezen elsajátítható technikának egy valószínű magyarázata, hogy az argentin kontinentális talapzat mélyen benyúlik a tengerbe. Ez annyit jelent, hogy hosszan sekély a víz. Amíg sok fóka volt, az orkák tudtak a vízben vadászni, de ahogy egyre több fókából csinált kabátot meg lámpát a homo sapiens, úgy kellett egyre jobban kijebb úsznia az orkáknak. Azért irónikus, hogy az evolúcióval a halak először kijöttek a partra, ott fejlődgettek, emlősök lettek, amelyek visszatértek a vízbe, most meg jönnek ki a vízből. Furcsa látvány, az biztos.
Azt is mondtam, hogy gigászi, hisz az orkák puszta mérete és éhsége emberi léptékkel nehezen felfogható. Már a kisebb nőstények is 9 tonnát nyomnak, a hímek pedig valóban hatalmasak. Egy ekkora test már eleve hatalmas tápanyagigénnyel rendelkezne, de az orkák emlősként melegvérűek és a hideg óceánban fent kell tartanuk a hozzánk hasonló kb 36 fokkos testhőmérsékletüket. Ráadásul a ragadozáshoz gyorsnak kell lenni, nem lehet ellegelészni a tenger alján. Ennek megfelelően kapaszkodjatok meg naponta a testtümegük 20%-át kell megenniük. Ez orkánként napi hat fókababyt jelent. Az orka maga egy hatalmas gyilkos gépezet, aminek folyamatosan táplálék után kell kutatnia és zabálnia. Nem csoda, hogy mindent megesznek. Számomra lenyűgöző, hogy megtámadják a bálnákat, hogy egy hím elefántfókának (3,5 tonna, azaz kb 8 oroszlánfókányi hatalmas állat) is nekimennek és hat óra alatt ki is fárasztják. És igen, a htalamas méretük mellett ott van az is, hogy etetniük kell a kicsiket és a mivel rendkívül szociális állatok, a csapat többi tagja között is megosztják a kaját.
Már látszik, hogy a partraúszás maga megpróbáltató, de most hozzáadok egy kis adalékot. Az első kérdés ami az emberben felmerül, hogy ok, de mi a fenéért mennek be azok a fókák a vízbe? Hát az idősek nem is mennek be, hanem a csak a fiatalok, és ezért is az orkáknak trükkök százait kell bevettniük. Az egyik ilyen trükk, hogy arra játszanak, hogy a kisfókák kiváncsiak. Nem viccelek, mindenféle hülyeséget csinálnak az orkák a parton: csapkodják a vizet vagy kidugják a farkukat. A másik trükk pont ellentétetes. Megijesztik a fókákababyket. A fókák elszórva vannak a parton, és amikor az egyik orka végigparádézik a parton fenyegetően, a másik hosszan a víz alatt marad és reméli, hogy oldalirányba arra menekülnek a fókák a parton. Lehet, hogy egyébként egyik trükköt sem alkalmazzák, hanem csak csendben figyelnek. A kardszárnyúak, ugyanúgy,mint a többi delfin hangokat adnak ki és ennek a visszaverődését fel tudják fogni. Ez nagyban segíti a tájékozódásukat. A többi orkacsoporttól eltérően az itteni orkák viszont nem használhatják ezt a technikát, mert az oroszlánfókák nagyon is jól meg tudják hallani őket. A partton az orkák csendben figyelnek és csak a passzív hangokra hagyatkoznak. Nem egyszerű feladat, az biztos, sokszor egy órán keresztül is csak figyelik a partot, közben nagyon röviden és gyorsan kommunikálnak egymással. Akárhogy is figyelték ki a potenciális áldozatot, innen jön a mutatvány. A begyakorolt mozdulattal gyakorlatilag a partra préselik magukat és megpróbálják megragadni a kisfókákat az anyjuk mellől.
Ha elkapták egy kegyetlen shownak lehetünk szemtanui. Elsőként az orkák visszhúzódnak a mélyebb vízbe és elkezdik dobálni a kisfókát. Nekimennek, az uszonyukkal, a farkukkal rácsapnak esetleg szájjal odébdobják. Kegyetlen játék az biztos, de az orkák szempontjából több célt is szolgál. Egyrészt szocializálódnak a csoporton belül, azaz játszanak. Másrészt ugyanúgy, ahogy az embereknél, a játék remek tanulási folyamat a kisorkáknak, sőt egyben training is, amiben az izmukat edzik. Végül az sem utolsó szempont, hogy így könnyebben meg tudják nyúzni az állatot, mivel a szőrét nem szeretik. A partról viszont nagyon kegyetlennek tűnik, amikor a kisfóka akár két métert is repül a levegőben.
Kegyetlen, és ha az ember csak ezt látná, vagy csak azt, ahogy a partról elkapja a kisfókát, azt hinné az ember, hogy a küzdelem egyenlőtlen. Korántsem, a ragadozónak nem csak azzal kell itt megküzdenie, hogyha nem tud eleget enni, éhen fog halni. A partraúszás iszonyatosan veszélyes. Ha kint ragad az orka, bőre nem bírja sokáig a szárazon és egyszerűen kiszárad és meghal. Egy rossz mozdulat, és az óceán csúcsragadozójának annyi. Nem véletlen, hogy minden tréning ellenére az itt élő orkák több mint fele sosem próbálja meg élesben a partraúszást. A kiúszók viszont késhegyen táncolnak és pár kisérlet után világos, hogy egy olyan kiegyensúlyozott párbajt látunk, ahol mind a fóka, mind az orka esetében a tét egy, a túlélés.
És, hogy ez mitől törékeny? Persze, lehetne mondani, hogy a környezetszennyezés, vagy a túlhalászás, de az igazság az, hogy az orkafaj maga nem veszélyeztetett. Ugyanakkor kapaszkodjatok meg, harminc orka él ezeken a partokon és ebből összesen hét orka vadászik partraúszással. Ebből pedig összesen öt nőstény az, amelyik tanítja a többieknek a technikát. Gondolom nem meglepetés, hogy nem szapora állatok, és majdnem két évig szoptatja a kicsiket az anya, míg utána 12-13 évnek kell eltelnie, mire elég nagy lesz, hogy megpróbálkozhasson a partraúszással. És igen, ez egy raj, itt a beltenyészet veszélye is lehetséges. Jó mutatja a helyzetet, hogy a vadászó orkák neveit már mind a ketten ismerjük Zsuzsival... az összesét. Minden esetre én azért nem féltem őket rettenetesen. Iszonyat intelligens állatok és ha nem baltázzuk el a természetet rettenetesen, az óceánban biztos találnak maguknak elég táplálékot. A kérdés csak az, megmarad-e ez a kis populáció, hisz nélkülük nem lehetnénk szemtanui a világ talán leglátványosabb erőpróbájának.
(A képek a Punta Norte Orca Reserch honlapján találhatók)
