Most már nem fagytunk meg, de
azért azt nem gondoltam, hogy egy hidegvizes vödörrel keltem Zsuzsit husvét
hétfő örömére. Azért egy nagyon kis vizet spricceltem rá, mikor már feljött a
nap, hogy el ne hervadjon. Most is iszonyat hideg volt, de a paplanok megvédtek
minket. A mai nap végül azt hiszem beigazolta, hogy pihennünk kell. Az angol
kifejezés szerinti storm in a teacup dolog történt velünk, és jól összevesztünk
Zsuzsival. A több éve ott levő problémákat csapkodtuk egymás fejéhez, aztán lassan
rájöttünk, hogy valószínűleg fáradtak vagyunk. Folyamatosan ott volt a kérdés,
hogy tovább menjünk-e vagy nem. Bár nincs busz, ott volt a lehetőség, hogy
elstoppolunk innen. Bár eredetileg mindketten egyet értettünk azzal, hogy
ránkférne a pihenés, nehéz úgy pihenni, hogy az ember tudja, hogy mennyi minden
van Argentínában amit meg lehetne nézni. Ugyanakkor már több, mint három
hónapja úton vagyunk, és lehet, hogy a képek alapján úgy tűnik, hogy az életünk
játék és mese, nagyon fárasztó minden nap továbbmenni. Ki is szívott minket
rendesen, a nagy vita után megbeszéltük, hogy ok, akkor maradunk még, amig nem
jön a busz, és addig próbálunk itt minnél többet tényleg pihenni. Ennek
megfelelően csak délután kettőkor indultunk el egy kicsit merdekebb túrára. Nem
volt egy hosszú vagy nehéz túra, de egy hegyen kellett felmennünk, és még egy
hosszabb nádasasban is mentünk, mire kiértünk a tóhoz. Közeben sokat
beszélgettünk.
A tó nagyon aranyos, elhagyatott
volt, szerintünk bőgtek a szarvasok, de lehet, hogy csak behaluztuk. Vagy másfél
órát csücsültünk a tó partján. Nagyon kemény kacsakövezés ment, plusz
MacGuyvert megszégyenítő kiscserkészi mutatvánnyal összetákoltunk egy
fényképállványt, amivel az alábbi kép készült:
És a mű:
Nagyon élveztük a napot,
Zsuzsiról van is egy ilyen király kép:
Mindketteneten rettenetesen örültünk,
hogy nem kell tovább menni, és addig maradunk a tónál amig akarunk, csak a
naplementére kell figyelnünk, nem arra, hogy mikor megy a következő busz, vagy akár hogy mi lesz a következő nap.
Csak mi magunk voltunk, plusz a madárcsicsergés, meg az időnként megjelenő
fakopáncs hang. Azt hiszem sikerült kicsit kikapcsolódni, ami irónikus, hisz
végül is eddig is kikapcsolódhattunk volna, csak mi magunkat nyomtuk bele a
tovább tovább feelingbe.
A tótól visszafele egy gyönyörű
kilátónál gyönyörködtünk, és lefelé menet megint jóbarátok voltunk Zsuzsival :)
Nagy szórakozásunk volt a csujjogatás saját rímekkel.
